Jelenlegi hely

Címlap

A fogyasztói társadalom Magyarországon is egyre intenzívebben érezteti hatását. Az életszínvonal emelkedésével egyre nagyobb számban jelennek meg az elektromos és elektronikai berendezések. Ezek elavulási ideje egyre rövidül, így az elhasználódott berenezések mennyisége folyamatosan nő.

Ezen hulladékok számos veszélyes anyagot tartalmaznak, melyek nem megfelelő kezelés esetén károsíthatják környezetünket.

Az elektronikai berendezések kezelése, hasznosítása nem csak környezetvédelmi szempontból, hanem a bennük lévő, számos értékes fém miatt, gazdasági szempontból is fontos feladat

 

Az EL-Szabó Elektronikai Bontó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2005. év második felében jött létre jogutódlással az 1991-ben alakult, családi vállalkozásból. A profilváltást a piaci-gazdasági helyzet tette szükségessé. Magyarország az EU csatlakozás óta számos változáson megy keresztül. Egyre nagyobb hangsúlyt kap többek között a környezetvédelem, hulladékgazdálkodás is.
Az EL-Szabó Elektronikai Bontó Kft. abból a célból került megalakításra, hogy a környezetre káros hatással lévő, már elavult, selejt elektromos, elektronikus hulladékokat kezelje, feldolgozza. Arra törekszünk, hogy létrehozzunk egy olyan telephelyet, ahová - nyugodt lelkiismerettel - bárki leadhatja a már évek óta nem használt elektromos hulladékait, (számítógép, fénymásoló, mosógép, nyomtató, vasaló, hűtő, televízió stb) amiket a lehető legnagyobb hatásfokkal visszaforgatunk a gazdaságba.
 

A Kft. több szerződéses partnerrel áll kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy folyamatos munkát (e-hulladék bontás, -feldolgozás) tudunk biztosítani munkavállalóink számára.
Cégünk abban sem mindennapi, hogy az általunk foglalkoztatott személyek megváltozott munkaképességűek. Kapcsolatban állunk a Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Alapítvánnyal, valamint a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központtal, akik készségesen állnak mindenben segítségünkre.

Tevékenységünk:
Cégünk elektronikai hulladékok átvételével, előkezelésével, hasznosításával foglalkozik. Telephelyünkre beérkezett hulladékokat mérlegelés után fajtánként osztályozzuk A hulladékok bontása kizárólag manuális (kézi) úton történik. A bontás során keletkező hulladékokat anyag-fajtánként osztályozva értékesítjük.
Gazdasági mérlegelés alapján döntünk a hulladékok bontásának mértékéről. A gazdaságtalan hulladék kezelés elkerülése végett a tovább már nem bontott berendezések alkatrészeit gépi botásra adjuk át - engedéllyel rendelkező - szerződött partnereink részére.

 

Bízunk abban, hogy működésünkkel - ha csak kis mértékben is - hozzájárulunk a környezeti terhek enyhítéséhez

Telephelyünk:

Helység: Terület (m2) Megjegyzés
Udvar 3200 Tüzivíz hálózat, esővíz elvezető hálózattal rendelkezik
Raktár 320 Konténerekben, raklapokon érkező hulladékok befogadására is alkalmas
Bontócsarnok 190 A bontáshoz szükséges szerelő padok, szétszerelő egységek vannak biztosítva
Iroda+étkező+szociális helység 130 Az előírásoknak megfelelően van kialakítva